Egy borús szombati délelott kezdodött az egész, ugyanis nekiálltam telehányni a lakás minden erre alkalmas berendezését. Állandó jelleggel tömtem magamba a gyógyszereket, de pár perc múlva viszontláttam oket... Este új jelenségre lettem figyelmes, elkezdett fájni a jobb oldalam, és nem tudtam aludni a fájdalomtól. Másnap bevittek az ügyeletre. Szépen becsoszogtam, és egy szabadnapos csiga tempójában felugrottam a vizsgálóasztalra. Na, az orvos nekiállt tapogatni, én meg üvölteni. Azt mondja: vakbél, én meg elhittem neki. Ez gyanús lehetett számára, mert még egyszer végigtapogatott, én meg ismét üvöltöttem. Vakbél, erosítette meg magát, én meg csendesen bólintottam. Beutaltak az ügyeletes kórházba, bevittek. Az ügyeletes sebész (vagy hentes) fogadott, feküdjek fel. Megtapogat. Üvöltök. Vakbél. Be kell feküdnöm. Mondom végre. Feküdni. Délután kettokor mutenek. Mondom jó. Befekszem. Lefekszem. Jön egy novér, hogy kérek-e fájdalomcsillapítót. Mondom, hogy a fenébe ne, de injekciót. Hozza. Szúr. Elmúlik a fájdalom. Tudok aludni. Alszom. Rázzák a vállam. Orvos. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom. Rázzák a vállam. Novér. Papírok. Hány kiló. Mondom másfelet biztos. De tényleg. Hány éves. Anyja neve. Két példányban. Aláírom. Elmegy. Alszom. Rázzák a vállam. Orvos. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom. Rázzák a vállam. Altatóorvos. Kérdések. Hány kiló. Anyja neve. Allergia. Betegségek. Válaszolok. Két példányban. Elmegy. Alszom. Rázzák a vállam. Orvos. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom. Rázzák a vállam. Rokonok. Hozták a cuccom. Lepakolnak. Beszélgetünk. Elmennek. Alszom. Rázzák a vállam. Sebész. O fog muteni. Viccelodik. Viccelodöm. Kérdez. Válaszolok. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom. Rázzák a vállam. Novér. Késobb lesz a mutét. Nem jött meg az összes medikus, kérdezem. Nevet. Elmegy. Alszom. Rázzák a vállam. Novér. Fussak WC-re. Miért? Most mutik. De jó. Futok. Negyed óra. Visszafutok. Negyed óra. Vetkozzek. Injekció. Feküdjek fel az asztalra. Szúr. Kibírom. Betakar semmivel. Elmegy. Fázom. Reszketek. Nem tudok aludni. Bámulom a plafont. Egy pók. Már nem él. Együtt érzek vele. Jönnek. Bíztatnak. Ugorjak át a mutoasztalra. Mondom jó. Átkúszok. Mosolyognak. Én nem. Lekötnek. Kérdem féltek, hogy elszaladok? Nem válaszolnak. Altatnak. Jön a sebész. Még mindig viccelodik. Ez a századik mutét, egyszer már sikerülnie kell. Nevet. Jó neki. Kezd elmosódni a valóság. Kapok valami drogot. Alszom. Végre. Felébredek. Beszéltem álmomban? Infúzió. Folyik ezerrel. Halvány emlékek. Alszom. Reggel ébredek. Infúzió sehol. Reggeli? Nincs. Talán lesz ebéd. Ebéd? Nincs majd vacsora. Vacsora? Három szem keksz. Gyorsan befalom. Kinyalom a tányért. Morzsákra vadászom. A rohadt hangya. Engeded el! Korgó gyomorral alszom el. Reggel van. Korán reggel. Egy novér hoz valamit. Valami olajféle. Nincs jó szaga. Meg sem kóstolom. Elobb konzultálok az orvossal. Jön a vizit. Széklete van? Nincs, mibol? Akkor ricinus. Ez itt? Az. Kérdem a dokit. Reggeli elott vagy után. Elotte. Jó. Felhajtom. Rossz íze van. Romlott méz cukor nélkül. A vizit mosolyog. Valamit tudnak, amit én még nem. Hatás? Egyelore semmi. Jön a reggeli. 5 szem keksz. Hatás semmi. Fél óra. Jönnek a gázok. Talán a himnuszt is el tudnám fingani, ha lenne hozzá kedvem. Jól érzem magam. A szobatársak nem. Jönnek a gázok. Opssssz... Ez nem gáz volt... futás. Pár perc alatt kipattanok az ágyból. Rohanok a WC felé, útközben több lajhár és két csiga eloz meg. Egyik kezem a jobb oldalamon, hogy ki ne follyanak a beleim. A másik kezem a seggemen, hogy ki ne follyon a... Úristen! Nehogy foglalt legyen a WC... akkor végem. Úristen! Hol a WC? Kérdezek. Folyosó végén balra, jobbra, egyenesen, balra, balra. Huha, odaérek? Talán. Elértem. A folyosó végét. Esküdözök. Ki, mikor, miért igyon naponta öt liter ricinust. Odaérek. Benyitok. Szabad. Huuuuu... Ráülök. Ami a csövön kifér. Jön. Jön. Jön. Áprilistól a mozikban. Nem hagyja abba. Jön. Elég legyen már! Jön. Jóóó! Elállt. Fordulok jobbra. Semmi. Balra. Semmi. Hátra. Semmi. Az ajtó. Semmi. Plafon. Semmi. Utolsó esély. Szomszéd fülke. Semmi. HOL A WC PAPÍR? Nincs. Mi legyen? Az egész WC tele van. A fél seggem is. Kikémlelek. Senki. Akció! Lehúzom a WC-t. Letolt gatyával elevickélek a vízcsaphoz. Feltelepszem a mosdókagylóra. Lemosom, amit le kell. Most ne nyisson be senki. Sikerül félig meddig. Szépen visszasétálok az ágyamba. Gondolom én. Félúton érzek valamit. Ne. Futás vissza. Útközben kérek WC papírt. Majd hozzák. Jól van, mondom. Visszaülök. Jön. Jön. Abbamarad. Várok a papírra. Ráérek. Várok. Senki nem jön. Ismét csap. Lemosom. Sétálok vissza. Elérek az ágyamig. Visszafekszem. Hozzák az ebédet. tíz szem keksz. Vacsora. Diétás. Öt szem keksz. Idonként versenyfutás a WC-re. Járókeretes bácsikák gyaláznak le. Hát igen. A technika. Papír nincs. Viszek zsepit. Rutinos versenyzo vagyok. De még nem kell bedolnöm ha kanyarodok. Reggel vizit. Széklet van? Hajajjjj, sok is. Biztos? Biztos. De itt egy kis ricinus... NEM! Mosolyognak. Már értem. Végre van idom szemlélodni a szobában. Betegtársak. Sorstársak. Csak én vagyok vakbéllel. Vicceket mesélnek. Röhögnek. Eltorzul arccal mosolygok. Közben a cérnák éppen megbeszélést tartanak, hogy kitartsanak-e. Ebéd. Pár szem keksz. Vacsora. Valamilyen pép. Ránézésre bedarált kartonpapír két órán át fozve. Az íze egybevág a kinézetével. Azt mondják burgonyapüré. Ezek még nem láttak burgonyát. A püré sem. Ezek után legyen széklete az embernek. Reggel kötéscsere. Gyönyörködöm a sebben. Az orvos is. A fájdalom is. Azt mondja szépen gyógyul. Mondom jó. Ebben maradunk. Mikor mehetek haza? Hamarosan. Jó. Good. Gut. Yee. Yeep.